Üdvözöljük a

Kézművesek a változó időben | Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kézművesek a változó időben

Szerző: Vathy Szonja | 2018. december 12.

- A századok óta használatos kézműves szavunk a szakmai nyelv legszebb és legtalálóbb kifejezései közé tartozik. Hiszen azonnal érzékelhetővé teszi, hogy ez esetben mifajta tevékenységről, illetve az azt végző, alkotó személyről van szó - kezdte Dr. Gelencsér József jogász, néprajzkutató a kézművesség nyomában. 

A kézműves emberi erővel, kézi szerszámokkal, idővel kisebb gépekkel, természetes alapanyagok felhasználásával, mesterségszerűen végez eredményt produkáló, terméket létrehozó tevékenységet. Mindezt az örökölt hagyományokra építve, a betanult mesterség szabályai alapján, a megrendelő vagy a vevő igénye és saját ízlése szerint.

A kézművesek már az ókori, fejlettebb rabszolgatartó társadalmaknak fontos részét alkották. A hétköznapi használatúak mellett míves termékeket is állítottak elő. Gondoljunk csak a görög és római fazekasok alkotta vörösalakos vázákra. Vagy az igen magas művészi szintet képező római ezüstművesekre, ötvösökre, a Seuso-kincsek révén ismertté vált produktumaikra.

A középkorban is a városok fontos összetevő rétegét alkották a kézművesek Bármennyire nélkülözhetetlenek voltak, hosszú időn át nem tartoztak sem az igazán gazdagok, sem a legkiváltságosabbak közé. Ám tisztességesen megéltek. Hosszú századokig céhes keretek között léteztek, dolgoztak. A mesterség elsajátításához, elleséséhez előre meghatározott, hosszú időre, fokozatok betartására, vizsgák letételére volt szükség. Az inasból legény, belőle jó esetben mester lett. Viszont számára is szigorú szabályok írták elő a felhasználható anyagot, az előállítás módját, a termék milyenségét és minőségét. Ráadásul a városi, megyei hatóságok rendszerint az árat is megszabták, korlátozták. 

A kézműves jobbára maga értékesítette munkája eredményét. Vagy műhelyből, vagy vásáron. Később némelyikük saját boltjából. Mindegyik céh, a kézművesek szervezete büszke volt az általa folytatott mesterségre. Összetartozásukat közös feladatok, közösen megült ünnepek növelték.

Az ipari forradalmak, a gyáripar kialakulása, a gépi tömegtermelés, az ipari munkásság létrejötte szakmánként hevesebb vagy mérsékeltebb fordulatot eredményezett. A változások a céhes kereteket szétfeszítették, de kézművesekre, más szervezeti keretek között és más néven, azaz iparosként, kisiparosként továbbra is szükség volt. Megmaradt számos hagyomány, megmaradt az inas – segéd – mester fokozat is, de az utóbbit sokszor az összefoglaló iparos névvel illették. Az biztos, hogy az 1867. évi kiegyezés után kialakult a kézműveseknek, vagyis az iparosoknak egy öntudatos, mesterségére büszke, annak minden csínját-bínját ismerő, vagyonosodó rétege.

Ők a céhes kézművesség értékes alapjain, de korlátaitól megszabadulva dolgoztak, alkottak. Tudásukkal, a szakmai szabályok betartása révén elfogadottságot, elismertséget szereztek. Európába ágyazott volt ez a kézművesség, de számos magyar vonást hordott. Egymás után nagyon hasonló, de mégis egyedi darabokat alkottak. Hiszen mindegyik ló patkója némileg más volt.

Dr. Gelencsér József, jogász, néprajzkutató