Üdvözöljük a

Kézművesek a változó időben | Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kézművesek a változó időben

Szerző: Vathy Szonja | 2019. január 16.

A kézművesség értékét a „magas művészet” egyes személyiségei is felismerték. Az előző századfordulón a tömegtermelésben, annak igénytelenségében csalódva, művészeti irányzatok és ideológiák képviselői fordultak a kézművesség, a kézzel alkotott munkák felé – folytatta a decemberi lapszámban indított visszaemlékezést a kézművesekről, Dr. Gelencsér József jogász, néprajzkutató.

Hiszen ezek mívesebbek, értékesebbek voltak. Célul tűzték ki az akkori kézműipar minden titkának megtanulását és alkalmazását. Ennek nyomán került egymáshoz közel a mesterség és a művészet, alakult ki az iparművészet. Az említettek új stílusirányzat, a szecesszió keletkezését is elősegítették.

Az igazi kézművesek, vagyis iparosok a kellő szakmai ismerettel nem rendelkezőket, a kontárokat mindig lenézték. Különösen a céhes időkben harcoltak ellenük, úgy személy szerint, mint szervezetük révén. A hagyományok e tekintetben is tovább éltek, bár más formában és mérséklődve. Mindezzel együtt 1976-ban még hallhattam egy székesfehérvári, a Palotavárosban dolgozó asztalostól, hogy csak himpellérnek nevezte az egyik barkácsoló szinten dolgozó személyt.

A kézműves fogalom napjainkra felértékelődött. Ezt mutatja, hogy jelzőként sokan milyen szívesen használják: kézműves a csokoládé, a szappan, sőt a sör is. Kézműves játékok, termékek szerepelnek a hirdetésekben. A felértékelődés azzal is járt, hogy sokan, joggal vagy anélkül, kézművesnek nevezik magukat. A népi mesterségek művelői szintén azonosítják magukat a kézművesekkel. Többek közt a gyékényszövők, csuhéfonók, gyöngyfűzők, hímzők, kosárfonók, szarumegmunkálók. Ők valóban kézzel művelik tevékenységüket. Örömteli, hogy régi, népi hagyományok folytatói, alkotásaik tekintélyes része szívet melengető, értékes, sok közülük a gyönyörű. Rájuk talán mégsem igazán illik a kézműves kifejezés. Viszont egyáltalán nem tartoznak a kézművesek közé azok, akik mélyebb szakismeret nélkül, hagyományokkal sem törődve, szinte csak gépi megmunkálással állítják elő termékeiket. Magukat mindezek ellenére az említett kategóriába sorolják, a fogalmat parttalanná szélesítik. Ám azt is lehet mondani, hogy a nyelv változásainak, benne a tartalmi módosulásának még a nyelvészek sem tudnak ellenállni.

A mai vállalkozók közül viszont sokan joggal tekinthetik magukat kézművesnek, vagy a hajdani kézművesek utódainak. De csak egy részük tekinti. Holott mások is, szakmai büszkeséggel, erőteljesebben hangsúlyozhatnák ezt. A túl általános, mindent lefedő vállalkozó megjelölés mellett ezt is vállalhatnák. Hogy kik? Felsorolhatatlanul sokan vannak. Csak néhány a fémmel dolgozók közül: kovács, lakatos, bádogos, arany-, ezüst-, rézműves, vésnök. Vagy az élelmiszert készítők sorából: a cukrász, mézeskalácsos, pék, különféle sütő foglalkozások művelői. A fát felhasználókból: az asztalos, esztergályos, kádár, bognár.

Pár évtizede a porcelán- és kerámiagyárak egy részéből létrehozták a hagyományos módszerekre, a kézzel végzett, kifinomult tevékenységekre nagy súlyt fektető manufaktúrákat. Ami, ha nem is szó szerint értelemben jelenti a kézművességet, de értik alatta majdnem azt, a kézi munkafolyamattal működő üzemet. Így tett a porcelánt és más kerámiákat előállító Herend, Pécs, Hollóháza méltán nagyhírű gyára. Mindez jó hatással volt ázsiójukra. Nem a múltba visszalépés tehát, ha egy tanult, szakképzett, hagyományosan dolgozó iparos, kellő öntudattal kézművesnek vallja magát.

 

Dr. Gelencsér József

Jogász, néprajzkutató

 

A cikk első része elérhető ITT