Üdvözöljük a

Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Folytatódik az SZKTV

2019. január 15.

Az első hét megmérettetésein túl, folytatódnak az SZKTV és OSZTV elődöntők a Gazdaság Házában. A tét nagy, számos előnyhöz juthatnak a versenyeken sikeresen szereplő diákok.

Fiatalok jelentkezését várják a WorldSkills-re!

2019. január 11.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakközépiskolásoknak, végzős szakiskolai tanulóknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék tudásukat szakmájukban a fiatal szakemberek bajnokságán, a WorldSkills Kazan 2019 versenyen.

Az elhivatottságot díjaztuk

2018. november 8.

Gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj-at kapott Egervári Miklós, a bicskei Magyarmet Finomöntöde Kft. szakoktatója. 

"Iparkodjunk, gyerekek!" - véget ért az idei vetélkedő

2018. október 26.

Több tucat Fejér megyei általános iskolást megmozgató játék végállomására, az V. "Iparkodjunk, gyerekek" vetélkedő döntőjére került sor pénteken, a Gazdaság Házában. A szakmaismereti verseny fináléjában tíz csapat küzdött meg egymással.

EuroSkills: Fejér megye is szurkol!

2018. szeptember 26.

Fejér megyei versenyzője is van az EuroSkills nemzetközi szakmai vetélkedőnek, melyre Közép-Kelet-Európában először kerül sor, Budapesten.  Hazánk 2018. szeptember 26-28. között ad otthont a rangos versenynek. 

Pályaválasztás klubülést tartott a kamara

2018. szeptember 13.

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pályaválasztási klub ülésére invitálta az általános iskolák igazgatóit, pályaválasztási felelőseit, pedagógusait. Az ülés kihelyezett helyszínét a Hotel Magyar Király**** biztosította. 

Pályaválasztás? Segítünk!

2018. augusztus 31.

A kamara 2018/2019-es tanévben is pályaorientációs programokon keresztül nyújt segítséget a pályaválasztás előtt álló általános iskolások és szüleik részére. 

Tájékoztató a gyakorlati oktató személyi feltételeinek változásáról

2018. augusztus 6.

2018. január 1. naptól hatályos szakképzési törvény a gyakorlati oktatókra vonatkozó személyi feltételeknek való megfelelés lehetőségeit bővítette, megjelent a kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga fogalma.

Változás a kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga körül

2018. augusztus 6.

Felhívjuk minden gyakorlati képzéssel jelenleg vagy a jövőben foglalkozó gazdálkodó és egyéb szervezet, valamint gyakorlati oktató figyelmét, hogy 2019. szeptember 1-jétől csak kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulóval az iskolai rendszerű szakképzésben, kivéve, ha a szakképzési törvény 31. § (3) bekezdésében leírt mentességében nem részesül.

Pályázat vizsgabizottsági tagságra

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) pályázatot hirdet, a Fejér megyei szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre. A jelentkezés folyamatos.

Pályaorientációs nap Móron

2019. január 14.

Móron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban pályaorientációs nap keretében volt szó a továbbtanulási lehetőségekről, a felsőoktatásról, felnőttoktatásról és hiányszakmákról. 

Ülésezett az MFKB

2018. november 16.

A Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (MFKB) záró ülést tartott az elmúlt három év időszakának, eseményeinek tükrében.

 

Szakmavilág roadshow kamion Székesfehérváron!

2018. október 31.

Pályaválasztás előtt álló diákok százai jártak a „Szakmavilág” roadshow kamionnál, VR szemüvegen keresztül ismerkedtek meg a szakmák világával. 

Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat

2018. szeptember 26.

Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat szerdán az EuroSkills rendezvényen, Budapesten. Két Fejér megyei alkotó is a díjazottak között van.

Üzemlátogatáson jártak a diákok

2018. szeptember 20.

Üzemlátogatás keretében járta a pályaválasztás előtt álló diákok a Váci Szakgimnáziumban.

Továbbtanulás?! Vajon hova tovább?

2018. szeptember 4.

A kamara 2018/2019-es tanévben is pályaorientációs programokon keresztül nyújt segítséget a pályaválasztás előtt álló általános iskolások és szüleik részére. A programokra az általános iskolák osztályfőnökeinél lehet jelentkezni.

Felmérés a diákokról

2018. augusztus 14.

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet 2018. tavaszán országos, reprezentatív felmérést végzett a hetedik osztályos tanulók körében. 

Módosultak a szakképzési kerettantervek

2018. augusztus 6.

Módosult a kerettanterv, átrendeződtek a szakmai óraszámok.

Lehet már jelentkezni az ingyenes, informatikai képzésekre

2018. július 12.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum száz százalékban támogatott, informatikai képzéseket szervez a megyében, több helyszínen. 

A jövőnket építjük, ha a szakképzésbe fektetünk

FMKIK nagy hangsúlyt fektet a szakmák népszerűsítésére: programokkal, tájékoztatással segíti a diákok pályaválasztását. Ennek elismeréseként nyerte el a Szakképzési Díjat 2014-ben, és azóta is törekszik arra, hogy a helyes irányba terelje a tanulókat.