Leírás: www.fmkik.hu

2021. augusztus 2.

Igényelje nálunk az új Széchenyi Kártya Program GO! termékeket!
A Széchenyi Kártya Program keretében újraindítási konstrukciók érhetők el a kis- és középvállalkozások számára, amelyek folyószámlahitelként, beruházási és forgóeszköz célokra is igénybe vehetők. A Széchenyi Kártya Program GO! termékek a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál igényelhetők! Kálmán Judit hitelmenedzser és Széchenyi kártya ügyintéző, telefon: 22/510-310, email: tanacsadas@fmkik.hu. A termékekről honlapunkon olvashat.Bővebben
Kormányrendelet módosítás a távmunkáról
A módosítás kimondja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az irodában vagy telephelyen az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Szintén lényeges változás, hogy nemcsak a számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is például, akik a telephelyen kívül alkatrészt szerelnek össze vagy az otthonukban ruhát varrnak.Bővebben.
10 milliárd a startup cégeknek
A befektetést nem közvetlenül a startup vállalat kapja, hanem az induló vállalkozásokkal foglalkozó szakmai vállalat. Az egyes befektető vállalkozások legkevesebb 300 millió, de akár 1,5 milliárd forint befektetési összegre jelentkezhetnek a Széchenyi Alapoknál.Bővebben
Fit-for-55 csomag
Az Európai Zöldmegállapodás újabb mérföldkőhöz érkezett. 2021 július 14-én az Európai Bizottság megjelentette a Fit-for-55 elnevezésű csomagját, mely a korábbi 40%-os tervekkel ellentétben azt a célt tűzte ki, hogy az EU tagországok karbonkibocsátása az 1990-es referenciaszinthez viszonyítva 55%-os csökkenést érjen el 2030-ig.Bővebben.
Építőanyag export - hasznos tudnivalók
Megjelenet a 402/2021. (VII.8.) Kormányrendelet az építőipari nyersanyagok és termékek kivételével kapcsolatos intézkedésekről. Az építőanyag exporttal kapcsolatban bővebb információt, segítséget az értelmezéshez, honlapunkon talál. Bővebben
Kérdőív vállalati pandémiás jógyakorlatokról
A kérdőív célja, hogy összegyűjtsék, majd – a 2020 nyarán publikált Vállalati Fehérkönyv kiegészítéseként – strukturált, informatív formában megosszák a hazai vállalatokkal a pandémia 3. hulláma által okozott károk mérséklését célzó vállalati jógyakorlatokat. A kérdőív (COVID19 jelszóval) az alábbi linken érhető el.Bővebben
A fuvarokmányok papírmentessé válnak
A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon "vaskos dossziék és papírhalmok helyett" az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.Bővebben.


Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - Gazdaság Háza

8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

https://fmkik.hu | email: info@fmkik.hu | een@fmkik.hu

facebook.com/kamarafejer
tel.: +36 22/510-310

 

 

Leiratkozás