Szabó Demény Monika, a Magyar Kézműves Remek 2020 pályázaton, „Tradicionális kézműipar - népi mesterségek, népi iparművészet” kategóriában egyedüli Fejér megyeiként nyert díjat, „Templomi festett énekmutató szekrény” pályamunkájával. Az alkotóval beszélgettünk. Az interjú olvasható a legújabb GAZDASÁGI KALAUZBAN is.
- A nyertes pályaművét tartja eddigi legkiemelkedőbb alkotásának, vagy van másik, amire büszkébb, közelebb áll az Ön szívéhez?
- Idén nyertem másodszor Magyar Kézműves Remek díjat. Ez az alkotás is közel áll hozzám és csatlakozik szakrálisan a tavalyihoz. 2020-ban a nagykőrösi református templom egyik kazettájának a rekonstrukcióját küldtem be a pályázatra, az eredeti méret fele arányában. A valós méretű rekonstrukció Nagykőrösön van a református templomban. Nagy kihívás és öröm volt a rekonstrukciót megfesteni, ugyanis csak egy tenyérnyi fekete-fehér fotó állt a rendelkezésemre a fél kazettáról. Mindenkori munkáim izgalmas és fontos része a kutatás is. Van még két munkám amire nagyon büszke vagyok, szintén két templomkazetta, amelyek viszont reprodukciók eredeti méretben. Egy kovácshidai és egy kórósi kazetta. Őket a Magyar Református Egyház rendelte meg, amikor 2019-ben Szíriába utazott egy küldöttség az ott lebombázott, de újjáépített keresztény templom ünnepségére. Az egyik kazetta Aleppóban van a református-örmény templomban, a másik pedig Bejrútban, az ottani keresztény templom egyik termében. Mai napig hihetetlen érzés, hogy ott vannak a munkáim.
- Munkája során melyik az a pillanat, amelyik a legnagyobb elégtételt okozza Ön számára?
- Több is van. Az első az, amikor a fa alapanyag előkészítése után a mintát festem rá. Nagyon fontos számomra, hogy elégedett legyek az alkotásommal, szakmailag rendben legyen. Ha bármi kisebb hibát felfedezek, amit nem lehet kijavítani, akkor inkább újat festek. A kérdésre konkrétan válaszolva a visszajelzések is boldoggá tesznek és inspirálnak. Időnként kapok egy fotót, vagy levelet, amiben megosztják velem, hogy örömet okozott a festett termék, amit megvásároltak tőlem.
- Egy kézműves termék alkotása során, maga az alkotás teszi boldoggá, vagy a kiteljesedéshez szükségét érzi az elkészült termék versenyen való megmérettetését is?
- Az alkotás boldoggá tesz, nagyon szeretem a munkámat. Versenyen, pályázaton, zsűrizésen való megmérettetést azért választom, mert szakmailag így ellenőrizve van a munkám, fontos a zsűri visszajelzése. Ebből mindig lehet tanulni és továbbfejlődni. Ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen elköteleztem magam a tiszta néphagyomány tovább éltetésére. Sajnos bútorfestők kevesen vagyunk. A többi kézműves tevékenységet sokkal többen művelik. Amikor elismerést kapok egy pályázaton, az természetesen nagy öröm. De volt már elutasítva még az első években munkám, amitől nem estem kétségbe, hiszen a kudarcból is lehet tanulni. Van még egy oka a megmérettetésnek. Ez referencia a vásárlónak arra, hogy míves terméket vásárol egy képzett alkotótól.
- Az Ön alkotóvilágában, hogyan viszonyul egymáshoz a technológia és a művészi megjelenés?
- Mindkettő egyformán fontos. A hibátlan alapanyag, festékek, ecsetek minőségiek kell, hogy legyenek. Néha magam is mosolygok, amikor használom a műhelyemben a csiszológépet, a kalapácsot, csavarhúzót is, az ecsetek, festékek mellett. Általában fenyőfára dolgozom, ez is a hagyományhoz tartozik, a régi mesterektől tanultuk. Festékeknél kísérletezem, többet kipróbáltam már. A használati tárgyaknál fontos, hogy bírja a hétköznapokat. dísztárgyaknál megint más a helyzet, templomkazettáknál törekszem a természetes összetételű festékek használatára. A színek keverése is fontos, azt is tudni kell, hogy harmonikus és hiteles legyen a művészi megjelenés.
- Hogyan jutott el a kézműves-asztalos mesterségig?
- Az asztalos munkát nem én végzem, bár jó lenne. Más részről ehhez egy ember kevés. Megközelítőleg tíz évvel ezelőtt a Magyar Hagyomány Műhelyében képeztem tovább magam, ahol neves előadók tartottak előadásokat. Ott ismerkedtem meg elméleti szinten a festett templomkazettákkal, amik rabul ejtettek szépségükkel és rejtélyességükkel. Akkor még eszembe se jutott, hogy valaha festeni fogok. Néhány évvel később hallottam, hogy Székesfehérváron a Kézműves Egyesületben lesz templomkazetta festő hét, amire azonnal jelentkeztem. Tudtam, hogy ez az, amire vártam. Gaál János, a Nemzeti Múzeum főrestaurátora vezetett be bennünket a kazettafestés rejtelmeibe. Azon a héten én „hazaértem”, tudtam, hogy ez az, amit szeretnék csinálni. Ősztől az Egyesület bútorfestő műhelyében Radetzky Csilla népi iparművész tanította a székelyföldi bútorfestést. Őtőle is nagyon sokat tanultam. Így kezdődött. Öt évig a főállásom mellett festettem, ami múzeumi grafika volt. Három éve önálló kis vállalkozásban dolgozom, készítem a kisebb, nagyobb festett tárgyakat.
- Milyen elképzelései vannak a jövőben készítendő alkotásairól?
- Nagyon sok tervem van. Rendkívül érdekelnek a régi mesterségbeli fogások, mesterek munkái. Folyamatosan olvasok, tanulok. Az évek során összegyűlt egy könyvtárnyi szakirodalmam. Részt veszek konferenciákon, képzéseken, alkotóheteken, szakmai kirándulásokon. Kapcsolatban vagyok hasonlóan elhívatott bútor-kazettafestő népi iparművészekkel. A munkák, pályázatok, rendelések pedig minden évben jönnek. Ahogy egészségem engedi, alkotok. Párhuzamosan pedig feleség, anya, nagymama vagyok.
