A kormány korábbi bejelentése alapján Széchenyi Kártya Program MAX néven folytatódik a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram. Konkrét hitelkérelmek benyújtására várhatóan e hét közepétől lesz lehetőség a KAVOSZ Zrt. országos lefedettségű regisztráló irodahálózatában, többek között a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén is, a Gazdaság Házában is.
A Kormányzat fontosnak tarja, hogy a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozások kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokhoz jutásának folyamatos biztosítását. Annak érdekében, hogy a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz, a Kormányzat a Program összes hiteléhez - a vonatkozó hatályos Korm.határozat szerint - továbbra is kamattámogatást, illetve garanciadíj-támogatást nyújt és az eddigi mértékű kezelési költségtámogatást biztosítja a vállalkozások számára.
Ennek eredményeként az SZKP MAX hitelei továbbra is a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 0,5 – 3,5% nettó kamatszinten, a Program Üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetőek el.
A KAVOSZ Zrt. honlapján 2022. július végén közzétételre került a Széchenyi Kártya Program konstrukcióinak az aktuális piaci környezethez igazított igénylési feltételeit és kondícióit tartalmazó Üzletszabályzata, illetve az igényléshez szükséges dokumentumok. A hitelkérelmek benyújtására már foglalhatóak időpontok a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban. További információk és a részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetőek el.
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX a napi működési költségek biztosításához.
- Az igényelhető hitelösszeg max. 250 millió forint.
- A hitel maximális futamideje akár 3 év is lehet (1, 2 vagy 3 év).
- A hitel nettó kamata évi fix 3,5%.
A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében - annak többlettámogatott hitelrészeként -bevezetésre került a Széchenyi Energiakártya, amely az energiaválság által érintett vállalkozások által igényelhető 1 éves futamidővel, és a normál folyószámlahitelrészhez képest még kedvezőbb, évi fix 1% nettó kamattal.
- Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására. A Likviditási Hitel hitelkiváltásra is felhasználható.
- Az igényelhető hitelösszeg max. 250 millió forint.
- A hitel futamideje 3 év.
- A hitel nettó kamata évi fix 3,5%.
- Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is.
A konstrukció keretében finanszírozható főbb hitelcélok az alábbiak: klasszikus beruházási célok (mint pl. új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb tárgyi eszköz beszerzés), korábbi piaci árazású hitelek kiváltása, a feltételeknek megfelelő üzletrészvásárlás, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzés.
- Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 400 millió forint.
- A hitel maximális futamideje 10 év.
- A hitel nettó kamata évi fix 1,5%, illetve energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitelcélok esetén évi fix 0,5%.
A kedvezményes Energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitel hitelcéljai az alábbi elvek mentén kerültek meghatározásra:
- igazolható a fenntarthatóság, a zöldgazdaság vagy a körforgásos gazdaság elveinek érvényesítése, illetve
- a beruházás az energiahatékonyság javítására vagy technológiaváltásra irányul.
- Széchenyi Lízing MAX pénzügyi lízingügyletek finanszírozására.
- A konstrukcióban mindenféle új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések finanszírozására van lehetőség.
- A konstrukció maximális futamideje 10 év.
- A konstrukció nettó kamata évi fix 3,5%.
- Széchenyi Mikrohitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is.
A konstrukció keretében finanszírozható főbb hitelcélok az alábbiak: klasszikus beruházási célok, új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb (jármű kategóriába nem tartozó) tárgyi eszköz beszerzés, korábbi piaci árazású hitelek kiváltása, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzés (legfeljebb a hitelösszeg 20%-áig).
- Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 50 millió forint.
- A hitel maximális futamideje 10 év.
- A hitel nettó kamata évi fix 1,0%
A Kormányzat tartja a júniusi Korm.határozatban meghatározott nettó kamatszinteket, valamint biztosítja a Korm.határozatban meghatározott kamat-, garanciadíj- és kezelési költségtámogatásokat a vállalkozások számára, ugyanakkor a megváltozott banki, pénzpiaci környezetre, illetve a forrás- és kockázati költségek növekedésére reagálva a Program bizonyos költségelemei felülvizsgálatra kerültek és a vállalkozások által fizetendő költségek emelése vált szükségessé annak érdekében, hogy a konstrukciók forgalmazását végző kereskedelmi banki, valamint pénzügyi vállalkozási intézményrendszer jövedelmezősége legalább alapszinten biztosított legyen.
A költségek módosítása alapos elemzéseket és számításokat követően került meghatározásra. Az új költségszintek a vállalkozások felé csak a minimálisan szükséges és ésszerű mértékű korrekciót tartalmazzák, amellyel a Széchenyi Kártya Program keretében kínált hiteltípusok a piacon mostanra kialakult 15-20 % közötti (általában változó kamatozású) hitelekhez képest a Korm.határozatban rögzített mértékű, szinten tartott kamatok és a megemelt mértékű kezelési költség együttes figyelembevétele mellett is messze kedvező a vállalkozások számára.