Új orvos-és labortechnikai gyártóüzem avatására került sor november 4-én a Karsai Alba Kft-nél. Az összesen több mint 4 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészült tisztateres üzem 37 új munkahelyet teremtett, s az itt működő legkorszerűbb, automata robotok segítségével gyógyszergyárak és egészségügyi intézmények számára készítenek egyszer használatos labortechnikai eszközöket, valamint a gyógyszerek alkalmazását megkönnyítő orvostechnikai eszközöket.
A Karsai Alba Kft. esetében a két gyártócsarnokból álló, 2100 négyzetméteres üzem megépítését 730 millió forinttal támogatta a Kormány. Az összesen több mint 4 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészült tisztateres üzem 37 új munkahelyet teremtett, s az itt működő legkorszerűbb, automata robotok segítségével gyógyszergyárak és egészségügyi intézmények számára készítenek egyszer használatos labortechnikai eszközöket, valamint a gyógyszerek alkalmazását megkönnyítő orvostechnikai eszközöket.
Az üzem megkapta azt a szigorú minősítést is, amelynek alapján a Karsai Alba Kft. mostantól hivatalosan is jogosult orvostechnikai eszközök gyártására az Európai Unió piacai számára.
Karsai Béla, a Holding elnöke minden munkatársának megköszönte a helytállást és a hűséget a céghez, hiszen több olyan dolgozójuk is volt, aki 30 éven át tevékenykedett náluk. Felidézte a vállalat életében mérföldkőnek számító pillanatot, amikor a Zsurló utcában 1996-ban elkészült az új csarnok. „Hiszek a véletlen szerencsében. Minél keményebben dolgozom, annál jobban hiszek benne.” – zárta beszédét Karsai Béla.
Az ünnepélyes üzemátadón beszédet mondolt Szíjjártó Péter külgazdasági és külögyminiszter, Vargha Tamás Székesfehérvári országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte:„Emlékezhetünk rá, hogy még a legfejlettebb országok egészségügyi rendszerei is térdre kényszerültek, láttuk azt is, hogy egy ilyen válsághelyzet micsoda akut hiányt teremthet egészségügyi eszközökből, oltóanyagokból. Ha beigazolódnak azok az előrejelzések, miszerint a következő időszak a világjárványok kora lehet, akkor nekünk, magyaroknak a lehető legjobban fel kell erre készülnünk.” – fogalmazott a miniszter, aki szerint emiatt hazánk fontos stratégiai célja, hogy az orvostechnikai eszközök gyártásában önellátóvá váljunk. Ennek érdekében az elmúlt időszakban számos cégnek adott támogatást a Kormány, ma már 13 ezer ember dolgozik ebben az iparágban, s a termelési érték 70 százalékkal növekedve tavaly megközelítette a 360 milliárd forintot. Hozzátette, a magyar cégek versenyképességét jól mutatja, hogy az árbevétel 90 százaléka exportból származik.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a beruházásösztönző program segítségével az elmúlt 10 évben közel 1320 milliárd forintnyi fejlesztést valósítottak meg Fejér vármegyei vállalatok a Kormány támogatásával.