Dr. Madarász László, a KORONA Zrt. igazgatóságának elnöke szakmailag kiemelkedő munkája elismeréseként a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Életműdíjában részesült. A nívós kitüntetést a díjazott a kamara küldöttgyűlésén vehette át családja, a vállalkozói közösség és partnerek körében.
A Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége Életműdíjat adományozott több évtizedes, magas színvonalú, értékteremtő munkássága elismeréséül Dr. Madarász Lászlónak, a KORONA Zrt. igazgatósága elnökének.
Madarász László a Korona Zrt. jogelődjénél kezdte szakmai pályafutását. A vállalaton belül minden lépcsőfokot végig járt, 15 éven át vezérigazgatóként irányította a céget. Az ő vezetésével ment végbe a sikeres privatizáció, amelynek eredményeként a Korona Zrt. ma is munkavállalói tulajdonában van. Irányítása alatt a cég több lábon álló, stabil szervezetté vált.
Felelős, hosszú távú gondolkodását a generációváltás sikeres lebonyolítása is tükrözi: ma már két fia is aktív szerepet vállal a cég irányításában.
Dr. Madarász László a tudás és az élethosszig tartó tanulás híve: főiskolai, majd közgazdász diplomája mellett, több szakmai képesítést, majd jogi doktori címet is szerzett.
A közéleti szerepvállalásban is aktív: elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság Fejér Vármegyei Szervezetének, elnökségi tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Számos szakmai, társadalmi esemény szervezésében vállal szerepet.
Több évtizedes vezetői és gazdasági munkája jelentősen hozzájárult az általa vezetett vállalkozás sikereihez, a vármegye gazdasági és szakmai életének gazdagításához.
Kitartása, hitelessége, közösségépítő szerepe példaértékű. Életútja hűen tükrözi a generációkon átívelő szakmai elkötelezettséget és a közjó iránti felelősséget.