A Nemzeti Adó és Vámhivatal sajtóközleményt adott ki a személyi jövedelemadót érintő kedvezményekről és az azzal kapcsolatos tudnivalókról. A kedvezmény érinti a gyermekes családokat, első házasokat, 4 vagy több gyereket nevelő anyákat, 30 év alatti anyákat, 25 év alattiakat, bizonyos betegségekben szenvedőket.
A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd 2026-ban az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni. Ehhez nyújt segítséget a NAV az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amellyel néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen készíthető el az adóelőleg-nyilatkozat. Ennek a használatával sem nyomtatásra, sem irattárolásra nincs szükség, hiszen az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
2025 júliusától 50%-al emelkedik a családi kedvezmény összege: egygyermekes családok 10 ezer helyett 15 ezer, kétgyermekesek 40 ezer helyett 60 ezer, három-vagy többgyerekes családok gyermekenként 33 ezer helyett 49 500 forint adómegtakarítással számolhatnak.
Nő a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után járó kedvezmény összege is 2025 júliusától, az eddig 66 670 forintos összeg helyett már 100 000 forinttal növelt összegben vehetik igénybe a családi kedvezményt.
A 25 év alattiaknak a kedvezmény érvényesítését továbbra sem kell kérniük, mert az automatikusan jár.