2024. március 20-án megjelent a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara lapja, a Gazdasági Kalauz, mely elérhető erre a linkre kattintva: GAZDASÁGI KALAUZ.
A márciusi lapszámban hírt adunk a kkv-k versenyképességét támogató Vállalkozásfejlesztési Programról, melynek számos programeleme már elérhető a térség mikro, kis- és középvállalkozásai számára. A Vállalkozásfejlesztési Program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával (VF/44/5/2023_FMKIK) valósul meg.
Tudósítunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara március 12-én tartott külgazdasági évnyitó rendezvényéről, melynek vendégeként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartott tájékoztatót (Forrás: MTI).
Az Enterprise Europe Network Közép-dunántúli Regionális Iroda aktuális exportpiaci információkat oszt meg a lapban, kiállítási lehetőséget kínál, emellett érdemes áttekinteni a programajánlatot is.
Hangsúlyt kap a kibertörvény, mely közép-és nagyvállalatok számára jelent határidős kötelezettséget. A témához kapcsolódóan április 17-én a Gazdaság Házában tájékoztató programra és workshopra kerül sor a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szakértőinek közreműködésével.
A szakképzéshez és a pályaorientációhoz kapcsolódó aktualitásokról a lap 4. oldalán írunk, a számviteli szakemberek, könyvelők figyelmébe ajánlunk 2 napos szakmai konzultációt.