A földgázsszerződések megkötését követően, az év végéhez közeledve a villamosenergia-beszerzés lebonyolítása a vállalkozások kiemelt feladata. A témához kapcsolódóan Tóth Tamás energetikai szakértő gyűjötte össze tanácsait a kkv-k számára. Az összefoglaló a GAZDASÁGI KALAUZ novemberi számában is elolvasható.
Az energiapiacok az elmúlt hónapokhoz képest kissé megnyugodni látszanak, kormányzati segítség is érkezett, ezek a jó hírek. A versenypiaci fogyasztók többségének, akik nem rendelkeznek hosszú távú szerződéssel és most kell újra szerződniük az energiára, számukra viszont most jön el az igazság pillanata, hogy a következő évben milyen áron juthatnak hozzá az energiához. Amit biztosan tudunk, hogy a válság során kialakult extrém magas energiaárak miatt soha nem látott mértékben megugró kiadással számolhatunk, ezért most minden eddiginél fontosabbá válik, hogy odafigyeljünk az az energiabeszerzési szerződéseinkre és az energiafelhasználásunkra.
A gázév október elsejével már elindult, vele együtt a földgázszerződések is megköttettek, a gázkereskedővel nem rendelkező vállalkozások is végül átmeneti mentőövet kaptak. Előttünk áll még a villamosenergia-beszerzés lebonyolítása, melyek legtöbbször naptári évhez kötöttek. Akiknek 2023. évre áramot kell beszerezniük, azoknak ajánlatos ezt, a jogszabályokat figyelembe véve idén december 10-ig lebonyolítani. Ez a legkésőbbi dátum, ameddig a kereskedők jelezhetik az elosztók felé, hogy az ügyfél kereskedőt váltott. Nem sok idő marad tehát a mérlegelésre.
A villamosenergia vásárlás jelenlegi körülményei nem ideálisak, a versenypiaci áramkereskedőknek pedig nincs ellátási kötelezettségük. Az árak változékonysága miatt a kereskedők nem szívesen kockáztatnak, ezért sokkal kevesebb a fix árazású szerződéses ajánlat. Ami ajánlatokat kapunk, azok pedig általában a korábbi évekhez képest kevesebb rugalmasságot, szigorúbb fizetési, akár előre fizetési feltételeket és lerövidült ajánlattételi kötelezettséget tartalmaznak.
A kereskedőváltás ingyenes és semmilyen műszaki beavatkozást nem igényel. A villamosenergia beszerzés lebonyolítása során azonban van pár szempont, melyekre, ha figyelünk, akkor nemcsak pénzt, de sok időt, energiát és bosszankodást is megspórolhatunk magunknak, jövő évi áramellátásunk pedig biztonságban lesz. Ezek a szempontok nem kívánnak különleges energetikai ismereteket, csak odafigyelést.
Először is érdemes megnézni jelenlegi szerződésünk főbb pontjait: a lejárati dátumát, felmondási feltételeit, különös tekintettel a formai követelményekre, felmondási határidőkre, valamint a „last call” opcióra. A kereskedőváltás feltétele, hogy a felhasználó az aktuális szerződésében előírt összes feltételt teljesítse, valamint ne legyen lejárt esedékességű tartozása. Az ügyfél nevében az új villamosenergia-kereskedő is eljárhat, meghatalmazás birtokában.
Az ajánlatok értékelése során a szokásos szerződéses kondíciókon túl, mint az ár, mennyiségi tolerancia, fizetési határidők, érdemes utánajárni annak is, kitől is vásároljuk az áramot, főleg egy ilyen extrém volatilis piaci környezetben, fontos a stabil partner.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár a döntést magunknak kell meghoznunk, azonban számos információ segíthet minket a helyes választásban. Érdemes megemlíteni azokat az online portálokat, tartalmakat, ajánlatkeresőket, melyek további információkat nyújtanak az energiaellátással és kereskedőváltással kapcsolatban. Itt említendő meg a Kamara azon kezdeményezése is, melynek keretében egy helyen, téma szerint csoportosítva tesznek elérhetővé információkat, tömör és közérthető tippeket a kereskedőváltásra, vagy az energiamegtakarításra vonatkozóan.
A témához kapcsolódóan további információszerzés végett ajánljuk az alábbi oldalakat:
kereskedők listája: http://www.mekh.hu/villamos-energia-es-foldgaz-engedelyesek-listaja
fogyasztóvédelem: http://www.mekh.hu/hova-fordulhatok-vallalkozasok-kozintezmenyek