Lezárult a XI. "Iparkodjunk, Gyerekek!" szakmaismereti vetélkedő regisztrációja. A korábbi évekhez hasonlóan nagyszámú jelentkezés érkezett a felhívásra.
62 csapat jelentkezett a Fejér vármegyei általános iskolákból. A 4 főből álló csapatoknak, a regisztráció zárulását követően az első fordulóban kiküldésre került a 100 pontos feladatlap, amelynek visszaküldését 2024. október 4-én (pénteken) 12:00 óráig várja a kamara a csapatoktól.
A 10 legjobb eredményt elérő csapat számára 2024. október 16-án a Gazdaság Házában lesz a középdöntő, a középiskolák bevonásával. Közösen, egymásnak drukkolva, lelkes diákok játszva ismerkednek a kétkezi szakmákkal, kóstolnak bele a szakemberek, mesteremberek munkájába.
A szakmák jobb megismerésére sarkalló vetélkedő a pályaválasztáshoz közeledő hetedik osztályos tanulókat mozgósítja az egyes szakmák, szakemberek, mesteremberek munkájának megismerésére, segítve a diákok megfelelő szakmai orientálódását. A program célja a szakmák alaposabb megismerése, a tanulók motiválása, a minél szélesebb körű tájékozottság megszerzése. Célunk a vetélkedővel, hogy a diákok legyenek tudatos pályaválasztók, legyenek tisztában a választandó szakma követelményeivel, elvárásaival.
A mai munkaerőpiaci helyzetben fontos, hogy a gazdaság igényeihez igazodó szakemberek kerüljenek ki az iskolapadból, ennek érdekében a kamara kiemelt feladatának tekinti a szakmák megismertetését és a szakmatanulás népszerűsítését.
Sikeres felkészülést kívánunk!
A pályaválasztási, pályaorientációs tevékenység a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara között megkötött NFA-KA-KIM-6/2023/TK/07 számú közreműködői szerződés szerint valósul meg.